TheoChat

Emberi, emberek

 

 

Idézetek egy beszégetésből T.-vel

T:           Csoda, hogy még nincsenek utcai harcok.

T:        Isten körülnéz itt, végignéz a történelmen, és nem biztos, hogy nem bánja meg az egészet.

Én:      Ha a teremtéskor csak Ő volt ott és pusztán önmagából teremtett és most megbánja, akkor önmagát tagadja meg. Ha valamiből (ősanyagból, őskáoszból, szingularitásból) teremtett, ami „már” adott volt a teremtéskor, ezzel a gondolattal kezdeti teljességét korlátozzuk. Ha így megbánja, hogy e „valamiből” teremtett, elpusztíthatja teremtését, vagy hagyja elpusztulni (elpusztítani önmagát). De nem fordulhat teremtése ellene? Ez a típusú dualizmus nem számol a három nyugati (izraelita, keresztény, muzlim) vallás értelmében vett Egy hiánytalan, tökéletes, teljes, mindent tartalmazó és minden által tartalmazott Istennel. Ha Hans Jonas-szal [1] úgy véljük, hogy valamikor, ama bizonyos kezdeti pillanatot követően mindenható hatalma egy részéről le is mondott – mondjuk – az ember javára; a kezdeti teljesség igényét akkor is fenn kell tartanunk.

              Így azonban csak azt lehet mondani: nem bánta meg és nem bánja meg. Ez persze csupa okoskodás. Az ember azért mégis fél, hogy megbánja egyszer…

T:           Ott, Auswitzban vagy a Gulágokon, úgy érzem, egyszer megbánta… Persze itt is el lehet mondani, hogy „volt értelme” az iszonyatnak, mert ebből nőttek ki a mai nyugati demokráciák. Az ott történtek és az oda vezető történelem tanulságaként, ellenpólusaként fektettek sokan Európában ekkora energiát abba, hogy valami jót, nyíltat és működőképeset létrehozzanak.

Én:      Igen; ezek a „demokráciák” most ott tartanak, hogy széthullóban vannak, vagy legalábbis megnövekedett széthullásuk esélye… No meg, ha egy csontsovány anyától, akinek kínozzák és megölik a nácik a csontsovány gyermekét, megkérdezed, hogy megéri-e ez így, ha majd ebből nőnek ki a nyugati demokráciák, mit válaszol?!

T:           Újra fenyeget az államterrorizmus veszélye…

Én:       … de úgy, hogy közben nincs kézzelfogható elnyomó, uralkodó réteg, akik ellen lázadni lehetne…

T:           … hanem minden egyes ember harcol önmagával.

Én:     Minden ember olyan, mint egy-egy öngyilkos terrorista, aki hátizsákban bombát visz és önmagát szándékozik felrobbantani, meg persze mindazokat, akik körülveszik, akiket épp ér…

Én:         Ugyanakkor meg hülyeség az egész! Túlzás, mert a legtöbb ember még csak nem is küzd senki és semmi ellen; beleül, beletörődik abba, ami van. A tévé, a reklámok, a kalandfilmek elkábítják őt, eltompítják az érzékenységet, kiürítik az agyat.

T:          Azért ezt nem gondolom így. Mindenki szenved, mindenki küzd belül, még ha nem is tudatosítja nap mint nap… Olyan ez a fejben, mint egy autóriasztó folyamatos hangja: bíp, bíp, bíp. Nem tudod, mi a baj, de valami folyamatosan zavar, feldúl, lassan bont le, a háttérből szólva.

Én:    Szóval a Teremtő körülnéz, és azt mondja, hogy „na, ezt már nem!” Lemondott döntése legjaváról, és most hagyja, hogy magunkat és a bolygót pusztítsuk el. Ez olyan deista dolog…

T:           Nem, ez nem azonos a deizmussal. Jonas ezt úgy gondolja, hogy Isten – bár visszavonta mindenhatóságát – azért jelen van a világban, észrevétlenül hat, más módon… Belefolyik valahogy a történésekbe.

Én:       De körben járunk. Ha Jézus születésétől számoljuk az utolsó, ma is tartó nagyobb korszakot, akkor az emberiség ezt az üzenetet nem értette meg… Vallástól, gondolkodásmódtól függetlenül: a szívében, a sorsában nem értette meg. Valami lépés még előttünk van, amit kétezer éve nem teszünk meg.  Nem keressük önnön felemelkedésünket a Másikban. Nem tanulunk a történelem borzalmaiból. A történelem istene nem képes előre vinni a történelem kerekét.

Én:      Ne is beszéljünk fejlődésről, de még belátás sem nagyon van. Egyik borzalmas háború, válság, diktatúra ugyanazon okokból tör ki, jön létre, mint az előző ezer…

             Ha valamiben mégis fejlődünk, az talán csak az egyes ember rálátása a katasztrófára… A változás kényszerére… A közös felelősségre, ha más téren nem is, legalább az ökológiai pusztítás terén.

T:           Igen, ez lehet. Ma már valóban mindenki tudja, vagy sejti, hogy magával áll háborúban. Mert ugyan kivel van küzdelmünk..?

               Mintha itt éreznék én egy válaszvonalat: mintha ez lenne ma a HIT kérdése. Ha elfogadod ezt az egészet, úgy ahogy van, körbenjáró bénultságával együtt, akkor hiszel. Ha elutasítod, akkor nem. Ha úgy véled, Isten mégsem bánta meg a teremtést, ez maga a hit.

Én:         De néha iszonyú nehéz.

T:          Igen, van, hogy jó ideig látom ezt a fényt, ami a hétköznapi világ felett áll, ami például egyes különleges emberek különleges önfeláldozásában megmutatkozik; máskor pedig elbizonytalanodom, hogy talán mégis megbánta…

T:           Például ma Magyaroroszágon vagy egy férfi, az alternatív Nobel-díjas Bíró András, aki romáknak adott kölcsön, hogy vegyenek földet, és műveljék meg. Meg is tették, összeszedték magukat, majd 90%-ban visszafizették a pénzt…

               A romakérdés mára vált teljesen akuttá. Mintha ez a társadalom egyszerűen nem tudna mit kezdeni ezekkel az emberekkel, akiket valamikor idetereltek. Nagyon más a két nép életmódja, időfelfogása…

Én:        Jó, hogy mondod a különleges emberek példáit: erőt ad arra, hogy az ember bizakodjon!


[1] Hans Jonas Istenképéről ld. az Isten szeretete című oldalt.

a

1 thought on “Emberi, emberek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.